Kedves Szülő!
Igen, szeretnéd a gyermeked boldognak és sikeresnek látni, mindannyian így vagyunk ezzel. De mi a siker? És mi a boldogság? Amikor ezt kívánjuk, tiszta szívünkből, őszinte szeretettel, akkor valójában nem ezen a kérdésen gondolkodunk…
…hanem legtöbbször magunk előtt látjuk, ahogy ott áll felnőttként, sikeresen és boldogan a mi szemünk fénye. Úgy, ahogy mi elképzeljük, ahogy meg van írva. A MI boldogság és siker fogalmaink szerint. Ahogyan szerintünk boldognak kellene lennie. Pontosabban, amitől mi boldogok és büszkék lehetnénk, ha ő az lenne majd, amit mi ott, azon a merengős, lomha, forró nyári délutánon a diófa árnyékában vizionáltunk róla. Magunknak.
S ha a gyermekünk útja nem efelé halad, akkor kétségbe esünk, megrémülünk és megpróbáljuk helyes mederbe terelni a dolgokat. Először finoman, majd győzködve, könyörögve. Valljuk be, megvannak a magunk eszközei, az érzelmileg bevethető fegyvereink tárháza: szidás, fenyegetés, mártírkodás, hibáztatás és a többi. Egyszerűen nem értjük, miért nem érti meg az a gyerek, hogy neki mi lenne a legjobb! Hiszen mi, szülők tudjuk, sőt, MI tudjuk a legjobban, hogy neki mi a jó. Nem? Ő meg nem akarja megérteni ezt. Aztán önmarcangolásba kezdünk, hogy ugyan mit rontottunk el?
És ezt őszintén fájlaljuk. Nagyon mélyen. Annyira, de annyira szeretnénk őt megóvni a saját magunk által elkövetett hibáktól, vagy legalábbis azoktól a szörnyen rossz dolgoktól, amit mi a hibáinknak vélünk! A tévedéseinktől, a kudarcainktól, a bukásainktól, ugyanakkor a felállásainktól, az újrakezdéseinktől, az új útjaink megtalálásától, az erőnk megtapasztalásától. Szóval a személyiségünk fejlődésétől. Pusztán szeretetből, de tényleg az abból fakadó őszinte vágyunkból, hogy nem akarjuk szomorúnak, csüggedtnek látni a gyermeket, akit mi oly óvva-féltve szeretünk.
De valóban megfoszthatjuk őt ettől az élményétől, az ő útjától, az ő személyiségének a fejlődésétől?
Azt hiszem, tudjuk a választ kimondatlanul is. Leggyakrabban pont az a valami, az a nehézség, az az akadály lesz az útjában, amivel mi nem is számoltunk. Mert nem éltük át, nem volt feladatunk. És neki feladata lett. Mi meg nem tudjuk, mit is kellene csinálnia. Ilyenkor ott állunk, tehetetlenül, a tanácstalanság gyűrűjébe zárva, és hirtelen kisebbek leszünk, mint a gyermekünk. Ott jövünk rá talán, azon a ponton, hogy nem kell nekünk helyette gondolkodni, olykor elég a puszta jelenlétünk. A figyelmes, csendes, meghallgató szeretetünk. Sokszor egy ölelés, egy pillantás, összenézés többet jelent mindkettőnk számára, mint egy „mit is kellene helyesen cselekedned fiam” beszélgetés, vagy lássuk be, inkább monológ, egyoldalú szónoklat a részünkről.
Mit kívánjuk hát akkor neki? Azt, hogy járjon nyitott szemmel, nyissa ki az érzékszerveit a világra! Legyen hite önmagában, legyen fantáziája terveket szőni, bátorsága azirányban lépéseket tenni. Legyen lehetősége elbukni, kételkedni, tévedni. Azért, hogy ő is megtapasztalhassa a felállás, az újrakezdés, a saját ereje megtapasztalásának felemelő mivoltát!
S mi akkor a mi szerepünk? Az, hogy elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Valamint a létünk, létezésünk, s az az ajándék, hogy tanúi lehetünk egy személyiség kibontakozásának, akinek általunk lett lehetősége az életre. Legyünk az a bástya, ahová mindig haza lehet térni, ahová le lehet hajtani a fejet, ahol meg lehet pihenni, ahol együtt lehet sírni és nevetni. Legyünk egy minta, tetszik vagy sem: lesz, amiben követ minket, s lesz, amit merőben másképp akar csinálni, s ennek bizony hangot is ad.
Lesz, aki orvosként vagy kutatóként, lesz, aki kétkezi munkával éri el álmait. Lesz, aki lány létére focista, s lesz, aki fiú létére női divattrendeket diktál. S majd igazi életművész is lesz közöttük biztosan, aki dacolva minden társadalmi konvencióval, végigcsavarogja az életét, bejárja a világ összes szegletét, s mindig ott lesz az otthona, ahol éppen jár. S lesz, akit a pénz boldogít, lesz, akit a természet. Lesz, aki családot alapít, s olyan is, aki a magányt választja, vagy inkább a magány választja őt társául.
Mi csupán szurkolói lehetünk az ő életüknek, azzal a reménnyel tekintsünk rájuk, hogy megtalálják a saját boldogságukat, saját sikereiket még akkor is, ha az olykor távol esik attól az elképzeléstől, ami ott a diófa árnyékában, azon a forró nyári délutánon megszületett a képzeletünkben.
Ha tetszenek a cikkeink s kedvedre valóak, kérj értesítést, hogy ne maradj le az írásainkról! Ezzel együtt az ingyenes videósorozatunkat is megkapod, melyben az otthoni tanuláshoz is adunk tippeket!
