Ne aggódj, én is feltettem ezeket a gyerekeimnek, s akkor, abban a pillanatban nem is éreztem olyan sutának őket. Van néhány gyöngyszem belőlük, leginkább olyankor szegezzük oda nekik, amikor egy magunkra kényszerített belső indíttatás következtében akarunk törődni velük, azaz: amikor nincs kedvünk, energiánk hozzá, de mégis úgy teszünk, mintha érdeklődnénk, azzal a reménnyel, hogy ő is elég fáradt, és nem egy litániát fog nekünk regélni, de mégis: érezheti a törődést. Mikor ütnek be ezek a béna kérdések?
a, a napi munka után fáradtak vagyunk, a járdán hazafelé, egymás mellett kullogva, tónustalanul lógó végtagokkal, elszürkült ábrázattal, tompa torokhangon kérdezni kezdünk, mert mégiscsak mi vagyunk a szülők, és ez így illendő, nem???…
b, hirtelen rádöbbenünk, hogy rossz kérdésre nem érkezhet jó válasz, ugye, hamar egy mentőkérdést fogunk feltenni, mely minőségében, érdekes módon, semmivel sem tud az előző kérdés fölé emelkedni!
Na, melyek ezek?
- MI VOLT MA A SULIBAN?
Nos, nem tudom elhinni, hogy van olyan gyerek, aki erre a kérdésre több körmondatból álló, összefüggő szöveggel válaszolna, esetleg még különböző hangulatelemekkel tarkítaná a mi szórakoztatásunk céljából, hogy bár információra éhes, de meggyötört és fáradt elménket ott, a helyszínen kielégítse. Erre a kérdésre, hosszas kutatómunkám és éles megfigyelésem eredményeképp egyetlen válasz adható, s adják is minden alkalommal a kiskorú megkérdezettek: SEMMI 
Ilyenkor sértődötten nyelünk egyet, s ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, azon izgulunk, nehogy visszakérdezzen, mert tudjuk jól, hogy mi sem adnánk más választ. Illetve azt is tudnunk kell, hogy ez a semmi nagyon is valami, sőt, valamik hosszú listája, de az még nagyon friss, épp csak az emésztőcsatorna legelején tart, épp csak most hűl ki, vagy ülepszik le, szóval egyáltalán nincs abban a stádiumban, hogy gyermekünk élménybeszámolót vagy panaszáradatot akarjon ránk zúdítani. Majd esetleg holnapután, egy hét múlva, talán kettő múlva, amikor pont nem kérdezzük meg, hogy mi volt ma a suliban, de akkor is kizárólag este fél tíz után, valahol félúton a koszos edények és a RAM szakasz között, na, akkor fogja mindezt bővebben kifejteni, s mi figyelmesen, s az elfojtott ásítások miatt bepárásodott szemmel és kitágult orrlyukakkal, érdeklődést színlelve végighallgatjuk őt. Ugye? 
- MI VOLT MA AZ EBÉD?
Hát igen, a kiskamaszok meg sem hallják, a nagyobbak a szemük sarkából enyhén megvető pillantással üzenik, hogy ennél mellékesebb, jelentéktelenebb kérdéssel nem is közeledhetnénk, pláne, amikor konferenciabeszélgetést tartanak a haverokkal, barátnőkkel! Azt hiszem, csak a szemhéjukat hunyják le egy pillanatra, s hanyag fejbiccentéssel jelzik, hogy ebben a pillanatban megérett a helyzet, vagyis inkább lehetőségünk van a távozásra, pontosabban, hogy kihátrálhassunk a szobájukból! Talán a kisebbek vannak ránk tekintettel annyiban, hogy a kis mutatóujjukat az állukra támasztva, erőteljes fejtörést imitálva, csücsörítő ajkakkal, távolba révedő tekintettel, amikor már-már elhisszük, hogy tényleg vissza akarnak emlékezni, pontosan ebben a pillanatban elhangzik az a menüsor, ami minden hétfőtől péntekig, 36 héten keresztül, és az ország minden iskolájában ugyanaz: LEVES ÉS MÁSODIK
Mi meg valamilyen érthetetlen módon, bár számítunk az arcul csapásra, mégis minden nap megkérdezzük, s minden nap valami más választ várunk, mint tegnap…Talán a remény, ami éltet minket ezzel kapcsolatban egészen addig, míg el nem engedjük az ügyet nagy nehezen, pedig látjuk, hogy szemünk fénye aznap sem halt éhen, és nem is száradt ki az iskolában!
- KAPTÁL-E MA EGYEST?
Hát, mit mondjak? Jópofának tűnni akaró apukák közkedvelt kérdése, amely előbb-utóbb, a vonzás törvénye szerint célba is ér! Az igen válasz adása után már nem is annyira vicces, ezt már apuka is érzi, de addigra rendszerint késő, mert anyuka nyílvesszői máris záporoznak felé. „minek kell azt a szegény gyereket állandóan gyötörni?” vagy… „miattad frusztrált!”….ha gyakran vendégeskedik az a haszontalan érdemjegy az ellenőrzőjében. S ha épp az ellenkezője, azaz a gyerkőc szinte sosem kap egyest, de egyszer mégis, akkor „persze, hogy egyest kapott, mert belebeszélted!” vagy…”minek kellett az ördögöt a falra festeni?” Szóval egy tipikusan viccesnek szánt és alapvetően ártatlannak tűnő, de nagyon is béna kérdés, ha sokszor teszik fel, előbb-utóbb így szít egy akár nagyobb erejű családi perpatvart!
Szóval, csak óvatosan ezekkel a suta, erőltetett kérdésekkel! Három a magyar igazság, de a Facebook poszt alatt bármennyi is lehet a ráadás! Ha van ilyen sztorid, balul elsült érdeklődésed, akár egy övön aluli válasz, amit a gyermeked osztott neked, bátran írd le, hadd nevessünk közösen egy jót!
Ha tetszenek a cikkeink s kedvedre valóak, kérj értesítést, hogy ne maradj le az írásainkról! Ezzel együtt az ingyenes videósorozatunkat is megkapod, melyben az otthoni tanuláshoz is adunk tippeket!
